Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok majd meghalni – bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit… ~S. Meyer~
Vártam, hogy egykori kedvesem közeledjen felém. Vártam éles szemfogainak erőteljes harapását vékony nyakamon. Vártam a halálomra.
Azonban nem történt semmi. Nem mozdult meg. Állt a halvány szürkületben, engem nézett. A pulzusom az egekben volt valahol, gyorsan vettem a levegőt, folyt rólam a víz. Egyszer csak elindult. Lassan közeledett, mint a vadász a zsákmányára. Az is voltam. A legnagyobb trófeája.
Már tudom milyen, amikor azt mondják, a halálod előtt lepereg előtted az életed filmje. Nekem is elkezdődött. Egy könnycsepp futott végig az arcomon. Hát ennyi. Ez jutott nekem. 21 év, amiben volt bőven jó, de mostanában csak rossz. De nem bánkódok. A szerelmem él. Ez a legfontosabb a világon.
Lehunytam a szemem, és ismét csak vártam, majd megéreztem a fájdalmat, a fájdalmat, amit utoljára fogok érezni ezen a földön. Már sikítani se volt erőm olyan gyorsan jött a halál.